Az elmúlt évtizedekben sorra jelentek meg a különböző vállalkozások, kisebb cégek, amelyek hatalmas mértékű profitokat realizáltak és sokat segítettek a gazdaság növekedésében. Ez jó volt az államnak is, hiszen ilyen formában plusz adóbevételekhez jutott. A helyzet azonban gyökeresen megváltozott 2019 után. Nem kell külön felsorolni mik okozták a hátráltató tényezőket, de az biztos, hogy rengetegen kényszerültek lehúzni a rolót.
Akiknek sikerült tovább küzdeni, gyakran elkeseredett harcot vívnak és minden szalmaszálba megpróbálnak kapaszkodni. Érthető módon, a legtöbben nem akarnak hitelhez folyamodni, mert egyszerűen kilátástalan, hogy azt képesek lesznek-e visszafizetni. Mivel senki sem tudja kiszámítani, hogy mikor kezd el javulni a helyzet, ezért megfontoltan kell cselekedni. Több téren is tud segíteni a Forráscentrum pályázati tanácsadó iroda.
Az itt dolgozó szakemberek minden tőlük telhetőt megtesznek azért, hogy partnereik igényeit kielégítsék. Folyamatos és ingyenes megfigyelést kínálnak a különféle pályázati kiírásokra vonatkozóan. Ennél fogva nem kell külön azzal foglalkozzon egy üzletvezető, hogy folyamatosan kutassa a lehetséges és profilba vágó kiírásokat, mert azokról azonnal értesítést fog kapni a partnerén keresztül. Ha pedig zöld utat kap a pályázatírás, akkor megkezdődhet a közös munka. A legjobb az egészben, hogy ez sem kerül külön költségekbe, mert sikerdíjas a juttatás. Ha valóban nyerő lesz, csak akkor kell az elnyert a pénzből fizetni, amivel mindenki jól jár.
Ebből következik, hogy valóban törekednek arra a szakemberek, hogy kiváló munkát végezzenek. A forrascentrum.hu weboldalon az összes részlet megtalálható. Legyen szó egy újonnan induló vállalkozásról vagy olyanról, amelyik már hosszú évek óta üzemel, a plusz forrás sohasem jön rosszul. Természetesen a pályázatok sem ingyen pénzek, mert azoknak is megvan a feltételrendszerük. A pénz sem jön mindig azonnal, ezért olykor előre meg kell hitelezni, de ezen is végigvezetnek a gyakorlott szakértők. Ideje megragadni az esélyt és arra lecsapni minél előbb.