
Intel
A techpiac egyik legkomolyabb szereplője, amely a DoclerNet sok szerverének processzorát is szolgáltatja, komoly átalakuláson fog keresztülmenni a következő években. Egyes részlegeket leépítenek, más, újabb piacokon viszont végre komoly építkezésbe kezdenek.
A PC-k piaca évek óta gyengélkedik már, az Intel viszont kitartóan várt arra, hogy talán megfordul a trend, most azonban a jelek szerint végre letettek róla. Ennek első jele az volt, hogy 12 ezer embert elküldtek a cégtől, beindítva ezzel a jelentős átszervezéseket.
A cég továbbra is gyárt majd PC chipeket például videojátékokra szánt gépekbe, a jövőben azonban egyáltalán nem erre fognak majd koncentrálni.
Hatalmas sebességnövekedést ígérnek például a Micron által kifejlesztett új technológiájuk, a 3D Xpoint esetében, amelyet már az év vége előtt PC-kben és a bérelhető szerverekben használt SSD-kbe építenek a tervek szerint.
x86-os szerverchipjeik, még most is sok profitot hoznak, így itt sem vágnak vissza, bár új ARM-alapú processzorok jelentek meg a piacon, amelyek már a közeljövőben kihívást jelenthetnek. A Xeon azonban még mindig az adatközpontok királya, és továbbra is ezt szeretnék garantálni.
Szilícium-fotonika. Ez a szó meghatározó lehet, az Intel ugyanis az adattovábbítás jövőjét látja benne: végre elfelejthetnénk a régimódi vezetékeket, és fénysugarakkal továbbíthatnánk az adatokat irdatlan sebességgel, ha a technológia beválik. A tervek szerint szerverekben alkalmazzák majd először, ezzel potenciálisan megváltoztatva azt, ahogy az adatközponti rendszerek ma felépülnek.
A dolgok internetével (IoT, Internet of Things) is foglalkoznak majd: egyelőre a robbanás még nem következett be, de küszöbön áll, és a cég igyekszik az első rajtkockára helyezkedni. Egy egész szolgáltatás-portfólióval készülnek, ideérve a chipeket, analitikai szoftvereket, de még a felhőalapú szolgáltatásokat is. Ezzel igyekeznek elkerülni legutóbbi kapitális hibájukat, vagyis, hogy hagyták az ARM-alapú technológia javára egyszerűen kicsúszni a kezükből az okostelefonok piacát.